FOUNDED LOVE

Part IV.  Legyen már vége (Rating: 18+)

Mikor Hallottuk az ajtónyitódást Saya rám vetette magát átkarolta a nyakamat majd eszeveszett smároltunk. Majd kíváncsiság felülkerekedett rajtam s megkértem le se már meg mi a helyzet.

- Eléggé ledöbbent tűnik szegény. Lehet, hogy mégis akar tőled valamit. – kissé kárörvendő volt a hangja, de akkor még nem tudtam miért.

- Akkor mért nem hívott? Két héten keresztül rám se bagózott.

- Lehet, hogy úgy gondolta itt úgyis megvárod… S úgy hallottam Kevintől, hogy nekik se adta meg az új számát. Az is lehet, hogy csak elfelejtette s véletlen butaság az egész.

- De akkor… - összeborzongtam. Akkor hogy álljak elé ezek után?!

- Shhh… nincs semmi baj. Nem volt semmi ásó, kapa, nagyharang közöttetek. Nem szólhat semmit se. – simogatta meg a hátamat. – De most mennem kell édes, kezdődik a megbeszélésetek és én is elkések a munkából. Sok szerencsét! – aztán arcon puszilt s már ott se volt.

Én pedig helyet foglaltam az ovális asztalnál és hallgattam, miképp kezd beszélni a Nagy Főnök. De egy szót se fogtam fel belőle.

„Eléggé ledöbbent tűnik szegény. Lehet, hogy mégis akar tőled valamit.”

Igazat mondott volna? „nekem tetszett az a Vallomás”

„Lehet, hogy úgy gondolta itt úgyis megvárod… S úgy hallottam Kevintől, hogy nekik se adta meg az új számát. Az is lehet, hogy csak elfelejtette s véletlen butaság az egész.”

A gyomrom tájékán kellemetlen feszítést éreztem. Azt hiszem, nekem a gyomromban lakik a bűntudatért felelős idegközpontom. Ha van ilyen.

Gyáva kreténnek tartottam magam (..)Mert mit érek azzal, hogy másvalaki képes emberszámba venni, ha én magamat nem?
Elhomályosodtak a szemeim, olyan erősen koncentráltam arra, hogy ne figyeljek oda a környezetemre, és egy kicsit teljes magányban önnönmagammal próbáljam rendezni a soraimat.
Egy ideig csak így ültem, aztán figyelni kezdtem a Főnökre

- … s örülnék neki, ha továbbra is elfogadnátok a reklám vagy dorama felkéréseket. Hoon, Kiseop az egyik fogkrém veletek akar reklámot forgatni, Minától megkaphatjátok a további információkat.

Az első bemutató koncertet egy vagy két hét múlva tartjuk attól függően, hogy a tánctanárotok, hogy halad a koreográfia betanításával. Ezen kívül fontos, hogy…

Mért mindig velem történik ilyesmi?! Pont vele kell szerepelnem? Okés, hogy a Guru feltételes módban beszélt, de csak a hülye nem tudja, hogy nincs olyan, hogy visszautasítom a felkérést.

Hogy fogok, tudni ellenállni neki?

Következő nap rájöttem, hogy sehogyan sem. Hiába nagy elhatározás, ha nem tudom kiverni a fejemből. Legszívesebb magyarázkodni kezdtem volna, hogy az ami Sayával történt az nekem nem számít semmit és hogy annyira hiányzott nekem, hogy teljesen bekattantam, de … nem volt rá lehetőség.

Kiseop nem foglalkozott velem. Köszönt, ha találkoztunk és elköszönt a nap végén, de ennyi. Eltűnt a mosoly az arcáról akárhányszor felém pillantott. S nem véletlen volt, hogy épp nem vigyorgott a maga megszokott módján. Nem, hiszen egésznap őt néztem, szemeim nem tudtak elszakadni alakjától.

Egyre csak az járt a fejemben, hogy valamit nagyon elrontottam, félreértelmeztem. S ez így nagyon nem volt jó.

Reklámot végül három délelőtt alatt befejeztük. A rajongók tuti összepisilik majd magukat, hisz a szokásos basznivaló Kiseop és az operatőr segítségével én se lettem annyira béna benne.

Az egész nem több három percnél. Első képsoron két balekot alakítunk, akiket kerülnek a csajok, majd amikor fogat mosunk, máris ránk tapadnak, míg végül egy tomboló nőtömeg elől menekülünk.

Máskor hasamat fognám a röhögéstől, a kétségbeesett arcainkat látva és őrjöngők arcától, de most nem megy.

Csak állok és a képernyő tükröződésében is csak őt nézem, ahogy viccelődik az egyik asszisztenssel. Sugárzik az arca. Nem tudok a közelébe férkőzni.

Akárhányszor odamegyek hozzá ő tovább áll, ha követem, akkor meg inkább a szobából és eltűnik.

Én se tudom igazán, mit akarok tőle. Már érzem, hogy vérig sértettem, de nem tudok neki mit mondani, hisz már én sem tudom, hogy min húztam fel magam annyira akkor.

Most inkább Sayára vagyok pipa, de nagyon. kiderült, hogy végig belém volt esve s mikor anno elárultam neki a beállítottságomat akkor ő azt hitte, hogy csak poénkodom. Mikor rájött, hogy erről szó sincs elültette a bogarat a fülembe, hogy nem kellek neki és csak a bolondját járatja velem.

Kihasználta a kétségeimet a az ellen fordított akire mindennél jobban vágyom.

Szerettem Sayát mostanában senkivel nem tudtam olyan mélyen szántó gondolatokról beszélgetni csak vele. Egy barát árulása sose kellemes, már volt benne része. De Saya nekem több volt – ő volt a bizalmasom. S én nem vettem észre, hogy ő mit érez. Milyen ember vagyok én? Egy szörnyeteg.

Borzalmakat zúdítottam a fejére, mikor rájöttem hogy talán örökre elveszíthetem Kiseop bizalmát egy nevetséges színjáték miatt.

Hajnalban Londonba utazott, elfogadta a megbízatást. Fáj vissza emlékeznem azokra a szavakra.

- Nem akarok az ellenségeddé válni, értsd meg! Csak azt akartam, hogy tudd, lehetnénk továbbra is barátok – szólok halkan.

- Ó, igen. Persze, Hoon. Sőt! – susogod talán magadnak, én mégis meghallom.
Keservesre sikeredett mosollyal bólintasz.

- Persze. Lehetnénk. De mondtam már, hogy nincs semmi baj. Nem haragszom, nincs miért – nyomod meg a mondat végét. Aztán megrántod a vállam, és ott hagysz. Érezheted a hátadban a csalódott, szúrós tekintetem.
A lépteim zajának gyorsaságából tudhatod, hogy utol akarlak érni, ezért sietősre veszed. Melléd érek, és újra az arcodat kutatom. Egy pillanatra rám nézel.

- Van még valami? – kérdezed, tettetett, unott hangon.

- Tudom, hogy megsértettelek. Tényleg, de én…

- Te mi? – Hirtelen megállsz. Én, egy lépéssel később reagálok, és megbotlok valami kiálló betondarabban. Megvárod, amíg képes vagy visszanyerni az egyensúlyodat, és újra elindulsz. – Le fogom késni a repülőt.

Hozzám hajolsz arcon csókolsz és érzem az arcodon végig gördülő könnyeidet, - Bocsáss meg kérlek nekem. Ég veled…

S elszaladsz.

- Ó, Saya, Kiseop bocsássatok meg. – suttogom magam elé. Könnyek csordulnak le az arcomon. Fogalmam sincs mikor kezdtem el sírni. – Bárcsak magamban tudtam volna tartani azt francos dalszöveget. Igaz talán soha nem csókolt volna meg, de el se fordult volna tőlem.

Sarkon fordulok és kirohanok a szobából. Az utcai nyüzsgésbe menekülök.

Mélyen az arcomba húzom a baseball satyeszom és mintha valami üldözne, úgy rohanok végig az utcákon.

Az egyik kanyarban neki ütközöm valakinek és hanyatt vágódunk.

- Figyelj már oda hova lépsz te vak egér. – vakkant felém a valahonnan ismerős hang.

Feltápászkodom, és amint megpillantom a srácot a maradék szín is kifut az arcomból. Már csak ez hiányzott.

Myorinak hívják és szörnyeteg létemnek újabb bizonyítéka.

Vagy öt évvel ezelőtt találkoztunk egy táncversenyen. Ő volt az egyetlen riválisom az első helyért. Mikor ő következett odasomfordáltam a színpad mellett álló magnóhoz és egy másik CD raktam a helyére. Senki nem vett észre hisz takartak a függönyök, viszont ott hagytam a CD-t, amire a Yeo név volt írva – csak a hülye nem jött volna rá, hogy kié. CD-n gyerekdalok voltak az unokahúgom számára. Máig nem tudom mit keresett nálam az a CD, de tény hogy akkor a nélkül nem tudtam volna nyerni. Márpedig akkor nem engedhettem meg magamnak, hogy veszítsek, hisz akkor apám nem engedett volna el egy osztálytársam szülinapi bulijára.

Egy flancos party volt számomra tét, míg ő pedig ő saját iskolája (náluk lett rendezve) lett nevetség tárgya.

Azt hallottam, hogy soha többé nem lépett fel tánccal sehol, s hogy inkább valamilyen küzdősportra tért át.

Fogalmam sincs, hogy mért nem köpött be, hogy én csesztem el a számát, hisz egyértelmű bizonyítéka volt ellenem és engem kizártak volna, még ő röhögve megnyeri a versenyt. De nem foglalkoztatott a dolog.

- Hát te vagy az Yeo! Mily szerencsés napom van, nem gondolod? – vigyorog rám kárörvendőn. Majd megfog a galléromnál fogva és beráncigál egy sikátorba. – Most visszaadom a tartozásom te rohadék.

S én hagyom neki, hogy módszeresen a falba döngöljön ütéseivel. Úgy érzem, hogy minden egyes csapással vezeklem azoknak, akiknek fájdalmat okoztam. Bocsássatok meg…

Szerintetek divat még a fakoporsó? Tudjátok, olyan kis helyes selyembéléssel. Mert most én olyat akarok.

/Kiseop/

A féltékenység, mint valami méreg ette be magát az ereimbe.

Nem bírtam Rá nézni. Akárhányszor csak eszembe jutott vörös köd lepte el az agyamat. Sose éreztem még így magam: kínzó kilométer hiányom volt, tenni akartam valamit.

Tudtam, hogy az volna helyes, ha tisztáznám a helyzetet Vele, de hogyan tehetném? Hisz ha csak rápillantok, összeszorul a szívem.

A szünet után fel vagyok töltődve energiával, élvezem az emberek társaságát és mindeközben szenvedek a tudatlanság miatt: Most mégis mi van velünk, Hoon?

Kínszenvedés volt megállni a forgatás alatt, hogy ne kapjam le akárhányszor mellettem volt. Minél inkább elkerültem az alatt a pár nap alatt, annál inkább mellette akartam lenni.

Észrevettem, hogy követ, hogy mondani akar valamit, de én nem voltam képes meghallgatni. Nem akartam elveszíteni azt az aprócska reménysugarat, hogy az egész csupán tévedés, egy vicc.

Tudom, hogy szeretem őt. De azt is, hogy nem folytathatom ezt a viselkedést tovább, mert csak én fogok megsérülni végül.

Oda kell mennem hozzá és beszélni vele.

Ott áll és a kész reklámot nézi. Mosolygnom kell ahogy egy vadító mosolyt villant fogsikálás után. Olyan cuki vagy, Hoonie!

S akkor meghallom, ahogy maga elé motyog. De csak elmosódott szavakat értek meg, nem tudom kivenni az egész lényegét.

- … Kiseop bocsássatok meg. Bárcsak magamban… francos dalszöveget. … nem csókoltál volna meg, de el se fordultál volna...

Úgy rohan ki szobából, hogy észre se veszi, hogy ott állok mögötte. Könnyektől fénylik az arca.

Én meg totál ledöbbenve állok a szoba közepén. A többiek észre se veszik, hogy mi történt.

A reménysugaram erőre kap hirtelen. Az, hogy rosszul érzi magát a történtek miatt talán azt mutatja hogy nem akart engem megbántani.

Talán nem szórakozott velem csak én értetem félre valamit. S ő is érez valamit, én viszont eltaszítom magamtól. Ez így nem jó utána kell mennem…

Utána szaladok. Ki az épületből megállok nem tudom merre indult el. Jobbra még épp megpillantom fehér sapkáját befordulni a sarkon.

Utána indulok, de nem tudok sietni mert egy kisiskolás osztály kullog előttem és a szűk utcán nem tudom kikerülni őket.

Mikor elérek a sarokra átmegyek az úton hisz ezen az oldalon nincs tovább járda és tovább megyek, de már sehol sem látom őt.

Megállok és körbe fordulok. A szemem sarkában megpillantok valamit a túl oldalon így oda fordulok, de először nem értem mi az amit látnom kéne. Végül észre veszem a fehér sapkát a földön heverni egy sikátor előtt.

Visszamegyek oda, ahol átlátni a két épület között. De amit látok attól jeges rémület lesz rajtam. Hoont falhoz szegezi egy másik srác fél kézzel – lábai épphogy csak a földet érik - másikkal meg épp agyon veri.

A következő pár másodperc kiesik az emlékezetemből. Fogalmam sincs hogy jutok át ilyen gyorsan aa forgalmas úton, azt se vettem észre hogy ezek ketten mikor kerültek a földre. Nem is gondolkozom …

Ösztönből magammal rántom azt a gyökeret akinek annyi esze sincs hogy tudná aki az én ÍHoonomhoz nyúl annak vége.

Megfenyegetem, hogy húzzon el innen, s mikor az lelépet, hirtelen eltűnik az adrenalin az ereimből és csak nézem az én Hoonom kék, zöld, véres alakját.

Felé állok és csak nézem csillogó szemeit. Azokból melegség árad és én nem is tudom, hogy mit mondhatnék.

Végül nem is kell kitalálnom mert ő kezd beszélni.

/Hoon/

A fájdalom átmossa az érzékszerveimet és rájövök, hogy azzal nem oldom meg a gondjaimat azzal, ha halálra veretem magamat. Így nem tudom elmondani neki, mennyire sajnálom, hogy mennyire vágyom rá.

Lelököm magamról Myorit.

- Mond nem volt még elég? Valóban megszívattalak, de így hallottam, hogy városi bajnok vagy kendóból. Végül is nem sült el olyan rosszul nem igaz?

- Nem fogsz még egyszer hülyére venni, te kis rohadék! – vicsorogja kajánul. Már kap is utánam.
Ezt még egy félreugrással kivédem, de utána valahogy mégiscsak elér, én meg azon igyekezetemben, hogy kirántsam magam a kezeiből, túlméretezem a lendületet, és úgy leseggelek, hogy azt hiszem, menten eltörik a farcsontom. Ráadásul sikerült Myorit is magammal húznom, aki négykézláb ér földet pontosan fölöttem. A másodperc töredékéig azt hiszem nekem végem.

Aztán minden annyira felgyorsulni látszott.

Egy árny suhant el felettünk és magával rántotta barmot rólam. Ijedtemben meg sem tudtam mozdulni; tágra nyílt szemekkel bámultam a holdsarlót. Megvilágította ezt a mocskos sikátort.

- Te rohadék. Ki a franc vagy? – hallottam Myori zihálását.

- Ezt én akarom tudni. Mi dolgod van Hoon-nal? – Kiseop hangja, de az nem lehet, hogy került ide?

- Neked ehhez semmi közöd.

- Ebben nem fogunk egyetérteni. S ha még egyszer meglátom, hogy a közelében vagy, nem állok jót magamért.

- Túl nagy a szád te… - azt már nem tudtam meg, hogy mit akart mondani, mert a hangokból ítélve a megmentőm behúzott neki egyet. Egy jó nagyot, akkorát reccsent.

- Húz el innen, amíg szépen mondom.

- Ezért még megfizetsz te rohadék. S nehogy azt hidd Yeo, hogy nem fogok neked megfizetni.

S már csak a futóléptek zaját hallottam távolodni.

Ő állt felettem árnyékot vetve az arcomra. A kitakart Hold hideg fénye körülölelte a lényét; úgy nézett ki akár egy angyal bőrszerkóban. A gatyám kezd szűkössé válni

Megrázom a fejem. Tisztázd a helyzetet te gyökér.

- Meghallgatsz egy idiótát, Kiseop? – gyengéd mosollyal bólint és elmesélek neki mindent. Hogyan érzek iránta, mikortól. Elmondom neki azt is, hogy hogyan jutottam ebbe a helyzetbe, hogy milyen szörnyeteg voltam vele és Sayával is – azt is elmondom, hogy ki ő. Hogy mennyire féltem abban a két hétben, hogy az a csók nekem volt fontos és így tovább.

Valamikor útközben leheveredik mellém a mocsokba és az ölébe veszi a fejem, mait egyszer-kétszer végigsimít a kezével. A végére már alig marad hangom így suttogom az utolsó szavakat.

- S kérlek, könyörgöm, ne utálj engem Kiseop. Lehet, hogy megérdemlem, de nem vagyok képes elviselni. Kérlek…

- Shh.. elég volt ebből, te butus. Én is tettem félreérthető lépéseket. Szeretlek téged Yeo Hoonmin. s most maradj nyugton. – még meg cirógatja az arcom egy sértetlen részét, majd a sötétség elrabolja tőlem angyali arcát, ahogy tudatosul bennem. Már semmi nem választhatja el tőlem.

Az ágyában ébredek fel. Tudom, hisz jártam már nála. Csak ő olyan őrült, hogy a plafonra is minket, a U-kisst festessen fel.

Egy fiatal doktornő áll felettem és valami büdös kenőccsel kenegeti az egyik horzsolást a homlokomon. most jövök rá, hogy kötést érzek a fejemen és a mellkasomon is.

- Látom felébredt. Hogy érzi magát?

- Őszintén? Pokolian. – recsegem.

- Azok után, ahogy az a mocsok helyben hagyott nem csoda. Bár ha nem hagytad volna magad, talán nem nézni ki ennyire összetörten. – kúszik be a látó terembe Kiseopie.

- Ha pihen, akkor egy hét múlva már semmilyen fájdalmat nem fog érezni. A foltoknak pedig már két-három nap múlva el kell tűnniük ennek a csodakrémnek köszönhetően. bár talán a sminkeseknek lesz egy kis dolguk majd a koncert előtt, hogy ezt a dudort elvarázsolják innen. – érint meg egy pontot a halántékomon és én felszisszenek.

A koncertig hátra lévő időben nála lakom, hogy „legyen, aki figyel rám”. Folyton csókolózunk, ha csak kettesben vagyunk és minden egyes apró gondolatunkat meg osztjuk egymással.

Boldog vagyok vele. Szerelmes vagyok. Ő is. S csak úgy sugárzik rólunk.

A többiek, ha észre is vették, hogy mennyire együtt vagyunk nem szólnak semmit. Úgy érzem, örülnek nekünk.

/Kiseop/

Szétfeszít, az érzelmek káosza akárhányszor a kedvesemre pillantok.

Nem voltunk még együtt, de az után a balhé után, nem akarom erőltetni hiába, vágyom rá egyre jobban.

Karjaimban alszik el és vele ébredek, de érezni akarom végre.

Fellépünk a színpadra és a közönség fülszaggatóan sikongat. öröm nekik énekelni. S ahogy az öröm szó eszembe jut, oldalra sandítok, és látom, hogyan integet bele az embertengerbe.

Elkezdődik a koncert és csak az énekekre tudok koncentrálni, hogy mennyire vérpezsdítő itt állni és a dalainkat énekelni.

Egyszer csak karok ölnek át hátulról és a nélkül tudom, hogy ki az, hogy hátra kéne fordulnom. A fülembe mondja: - Akarlak téged ma este.

Megszorítom a karját és tovább éneklem a kedvenc dalom. Mert ezek a szavak azzá tették.

Hatalmas sikerünk volt, igaz ezt előre tudtuk hisz rekord sebességgel fogytak el a jegyek.

/Hoon/

Nem kihagytuk a közös bandapartit balhémra hivatkozva, hanem rögtön haza mentünk. Már az ajtóban egymásnak esünk, majd amikor elfogy a levegőnk, neki dőlők az ajtónak és csak pihegek.

Átkarol. Két ujjal kipöccinti az ingem legfelső gombját, és becsúsztatja a hűvös tenyerét alá, egészen a vállamig. Összerezzenek. Csiklandozza a nyakamat a haja, ahogy odahajol, és módszeresen kiszívja az összes illatot a bőrömből, ami csak rendelkezésemre áll. Először gyöngéden, óvatosan, mintha attól félne, nem marad nekem elég belőle, aztán már a kilehelt levegővel játszik, és tudja, hogy minden egyes apró mozzanattal egyre közelebb kerül ahhoz, hogy becsukjam a szemem, és engedjem, hogy azt tegye, amit akar. Belesápadok. És az alhasamból ütemesen feltörő ingerek ellenére is hagyom, hogy magának döntsön, és kínzó lassúsággal kövesse az állam ívét a szájával, egészen a félrehúzott ingem vonaláig.
Tudom, hogy akar. Érzem. Én pedig remegek, és kimelegedve, pihegve remélem, hogy megérint, csak egy kicsit, csak egy apró pillanatra. Már késztetést érzek, hogy megkeressem a kezét, és odahelyezzem, ahol a helye lenne. Tetszik neki a látvány. Szorosabbra fog, megpördít, szinte magához présel, hogy érezzem őt hátulról. A lüktető vágyát. Mert a ruhái alól, belőle is forróság árad, és egy felajzott veszélyes illat, amibe bele fogok halni.

- Áh! – Megveszek. Égő arccal, nyögdécselve keresem a kezét, hogy valamit csináljon már végre velem, de ő megelőz. Megmarkolja a torkomat, és én azt hiszem, kiáltanom kell, mert olyan erővel szorít, mint aki nem tudja eldönteni, megöljön, vagy addig dugjon, amíg eszméletemnél vagyok. Maga felé fordít, és erőszakosan hátrarántja a fejemet, hogy az egész nyakamat felkínáljam neki.
Fel fog falni. Nyal, harapdál, szív, kóstolgat, egyetlen négyzetmilliméter sem marad parlagon.
Szikrázik a szemem előtt a világ, és nem tudom abbahagyni. Dörgölőzöm belé, mint az utolsó utcaszéli szajha, aki semmi mást nem akar. Soha senki nem láthatott még ilyennek, és nem is akarom, hogy lásson.

- Szégyentelen a tested! – suttogja a számba, és választ sem várva megharapja az ajkamat.

Aztán darabokra hull a világ. Érzem, ahogy hátrálunk, egészen óvatosan enged hátradőlni a kanapén. Zihálok, minden porcikám lángol. Két marokra fogja a csuklóimat, és egy hirtelen rántással felhúzza a fejem fölé. Kifeszít, mint egy húrt, aztán a combját benyomja a lábaim közé, és mélyen a szemembe néz.

- Gyerünk Hoon, dörzsöld magad hozzám, és élvezz! Ezek után soha többé nem mehetsz el, csak ha én engedem!

És én élvezem. Gyönyörködve nézi, ahogy fel-le mozgatom a csípőm, és ütemes rázkódással juttatom el magam a csúcsig, izzadtan, csapzottan, hánykolódva előtte, mint aki teljesen megfeledkezett mindenről, és csak egy valami hajtja: a kéj. Közben fél kézzel a kezeimet szorítja, míg a másikkal, darabonként bújtatja ki az ingem gombjait a lyukakból, és látszólagos nyugalommal szemléli, ahogy én teljesen megbolondulok, és egyre hangosabb kiáltásokkal érem el azt a pontot, ahonnan már nincs tovább. És a tűz, lángoló gomolyagként szabadul fel az ölemben, hosszú éles érzéssel, amit egy hangos ordítás, és egy megfeszülő gerinc kíséretében adok a tudtára, s amely kiáltásból ő iszik, és benyeli az egészet magába, ahogy a számra tapad a szája.




Biztosan meghaltam.
Kinyitom a szemem. Sötét van, de az ablakon bevilágít a Holdacska. Nem, csak elaludtam. A földön fekszem, egy vastag takarón. Pislogok egy kicsit, és meg akarok mozdulni, de nem megy, mert át vagyok ölelve. Szorosan, melegen.
Mocorgok egy kicsit, és cserébe egy sóhajt kapok a fülembe.

- Csiklandós vagyok – dörmögöm rekedten. Megint égek, de most inkább zavaromban.

Bágyadtan figyelem.
- Szégyelled magad? – kérdi halkan, s közben óvatosan lehúzza a nyitott ingem a vállamról.
Összeszorítom a szám. Nem tudom. Talán. Kellene. Vagy… nem tudom. Igen.
- Nincs semmi, amit szégyellned kellene. – Szembefordít magával.
- De van!

Mereven néz, végighúzza az ujját a mellkasomon, aztán eltávolodik.
Becsukom a szemem, és engedem, hogy finoman kisimítsa a homlokomból a hajtincseimet. Most úgy érzem magam előtte, mintha egyike lennék a kedvenc tárgyainak. Lassú kézmozdulatokkal tanulmányozza az arcomat, a nyakamat, és könnyed, körkörös mozdulatokkal halad egészen a derekam vonaláig.

- Nem nincs, és majd teszek róla, hogy megértsd, mert van, hogy egyszerűen nem tudunk ellenállni a kísértésnek – kicsit önelégült mégis kedves mosolyra húzza ajkait.
- Egy valamit akkor ma megértettem.
- És mi lenne az? – Megfogja a kezem, és átfűzi az ujjaival az enyémeket.
- Azt, hogy lehet, én veszélyben vagyok, mert nincs elég erőm, hogy ellenálljak neked, de te… te már rég elvesztél.

- Valóban.

S felém hajol, mélyen megcsókol. Eltüntetjük a maradék ruhát és megint játszani kezd a testemmel, de most nem kerget az őrületbe és engedi, hogy viszonozzam.

Mikor már ott tartunk, egy pillanatra megragadom és ő lelkem legmélyéig látva adja meg a választ.

- Vigyázok rád Bunny.

Egy ütemre mozdulunk és a gyorsuló tempó mindkettőnk eszét veszi. Egymás nevét kiáltva adjuk a világ tudtára örömünk.

- Szeretlek. - suttogjuk és elszenderedünk. Következő reggel egy álomba ébredünk, hisz megtaláltuk és beteljesítettük szerelmünk.

FOUNDED LOVE

(Figyelmeztetéseket lásd ez első résznél. Rating nagyon lightos:12)

Part III. – Kikapcsolódás és szörnyű meglepetés

Kiseop-nak pazar két hétben volt része a családjával. Régen volt már otthon és hiányzott neki a családja.

Rengeteget beszélgettek és egy csomó közös programot szerveztek. Szóval egyszerűen mesés volt minden.

Eszébe jutottak a fiuk s zavaróan sokszor Hoon is. Néha arra gondolt, hogy szeretné, ha ő is itt volna vele, mert szívesen megosztott volna vele egy csodás naplementét, vagy egyszer csak az jutott eszébe hogyan fogja bemutatni a szüleinek.

A szülei tudtak arról, hogy a saját csapatába is játszik, de nem vetették meg emiatt. Ma is fülében cseng még édesanyja akkori szavai. De hogy megértsük, kell egy kis bevezető…

Még középiskolába járt, amikor rájött – inkább rávezették, hogy nem csak a lányok érdeklik. A suli egyik legnagyobb csődöre volt az illető (minden értelemben) – egy tesi óra után a zuhanyzóban esett neki.

S nem védekezett egyszerűen jólesett neki akkor és nem érdekelte, hogy helyes-e vagy sem. Akkor nem tűnt lényegesnek.

Mindent odaadott neki. Hogy ne adta volna? Mikor azt susogta a fülébe, hogy mennyire kívánja?

Végül csak pihegtek a csempének dőlve és neki meg kellett kérdeznie:

- Mond, te mit gondolsz erről az egészről?

- Miről? - Arról, hogy megkeféltelek, vagy arról, hogy a világ kicsinyke, mézédes sztárjelöltje, buzi? – csődörünk egy igazi tapló volt, mint elfelejtettem mondani.

Kiseop persze teljesen összetört belül. Úgy érezte, hogy kihasználták (– jogosan).

Heteken keresztül őrlődött magával, a világgal, az élet értelmével és teljesen elveszettnek érezte magát.

Végül majd hónappal az affér után – mikor már majdnem kiheverte – összebunyózott a másikkal. Valami apró ökörségen szólalkoztak össze, de Kiseop-ban annyira forrt az indulat ellene, hogy nem tudott megmaradni.

Fájt neki, hogy egy ilyen taplónak adta oda magát először.

Persze az esetet a tanárok sem hagyták figyelmen kívül, hogy tehették volna? Az aulában történt csúcsidőben.

S mivel Kiseop mama is a tanári gárdát erősítette ő is oda sietett.

Elvörösödött szégyenében, hogy édesanyját kellemetlen helyzetbe hozta, tényleg nem gondolt bele. Nem is értette magát. Anyja elmosolyodott, és közelebb húzódott hozzá. Valahogy tudta, hogy tudja.

„- Nem érdemli meg, hogy bánkódj!

Na, erre meg elsápadt. Kicsit lejjebb csúsztam a széken, amire leültették, hogy fertőtlenítsék a horzsolásokat, és becsukta a szemét. Ilyen nincs. Mikor lesz már vége ennek a napnak?
- Hogy jöttél rá?

- Az anyád vagyok, nem? Az elég szomorú lenne, ha nem tudnék rájönni, hogy mi a bajod. Most már azt is tudom, ki miatt. Idáig csak tippelgettem.

- Tippelgettél? – Csodálkozva nézett rá. – Na, és ki lett volna az a szerencsés, a tippjeid szerint?

- Hát? – Látta, ahogy elvörösödik. – Több befutó is volt a listámon.

- Te jó ég! – A kezébe temette az arcát. Pont ezt hiányzott.

- Kisub! Nincs miért szégyellned magad! (– akkor még nem volt beceneve).

- Dehogy nincs.

- Hallgass meg, kérlek! Nincs semmi baj! Én nem akarlak elítélni, vagy ilyesmi. Nem mondom, hogy örülök neki, de csak azért nem, mert így jóval nehezebb dolgod lesz az életben. Én egy picit sem tudlak ezért kevésbé szeretni, vagy tisztelni. Érted? Ez is te vagy. Ilyen vagy. Meg kellene békélned a helyzettel!

Sose foglak magadra hagyni és apád, vagy a testvéreid sem. Bár helyénvaló volna, ha nekik nem így kell kitalálniuk. Bele fogsz rázódni, mert erős vagy, mert az én fiam vagy.”

Ahogy elmerengett, tényleg igaza volt, hisz most majd négy évvel később egy pasit képzelt maga mellé s nem épp rövidtávra. (Bár igaz még túl fiatal volt ahhoz, hogy tataként képzelegjen magáról vagy a vele egykorúakról. Nem gondolkodott sírig tartó kapcsolatról, csupán csak a holnapba maximum a jövő hónapig tekintett előre. A munkája, a környezete, sokszor az emberek is körülötte gyorsan változott.

Ritkán állhatott meg pihenni, a sztársága megkövetelte, hogy tartsa a ritmust; különben eltűnik ő is a süllyesztőben.)

De mindenhogy kívánta Hoont. (Hm, a Káma Sutra nem írt annyi pozitúrát, amennyit Kiseop összeeszkábált az agya perverz szekciójában. Na jó ez vicc volt. Vagy mégsem? Eléggé kreatív csávó szerintem, úgyhogy még igaz is lehet, de ezt majd később…^^)

- Akarom, hogy én tudjak csak a legféltettebb titkairól. Akarom, hogy csak tőle függjön. Akarom, hogy míg alattam nyögdécsel, azt mondja szeret, és ezt semmi nem változtathatja meg. Akarom őt, mert… egyszerűen csak vágyom rá, hogy mellettem legyen és kibeszéljük a Gurut vagy akárkit/akármit. Vagy mit tudom én! – kiáltott fel.

Az apja csak mosolyogva nézte fiát. Bolond kölyök. El se hiszem; egy koron én hasonló szavakkal küzdöttem mikor az anyjáról meséltem neked Nagyi. Örülök, hogy megérezheti ő is…

- Ha csak látom, de még elég az is, ha magam elé képzelem alakját felizgulok. Nem értem magamat apa. Sose éreztem még így. Sose senki iránt. Nem tudok uralkodni magamon ilyenkor (meg úgy általában sem) s mégis valami csodás békét érzek. Régóta tudom, hogy tetszik nekem igen, de az óta a csók óta… hogy lehet ez?

Apja nevetni kezdett látva fia szerencsétlen ábrázatát.

- Szerelmes vagy Kiseop. Nem kell ezt túl filózni. Tartózkodj az izmusoktól, úgyhogy ne keveredj bele a filozofizmusba se. – tette még hozzá nagy bölcsen. Majd hozzátette látva, hogy ezzel nem sokat segített – Csak élvezd ki s próbáld meg tartani őt is – akárkiről is légyen szó – és az érzést is. A többire neked kell rájönnöd.

- Kösz, hogy meghallgattál. – állt fel elgondolkozva.

- S Kiseop, én minél hamarabb lépnék, nehogy elveszítsem. – szólt még Kiseop után, mire a fiú ábrándosan rábólintott.

Kisétált a mólóra és arra gondolt, hogy holnap ilyenkor már egy uncsi konferencián csücsülhet, amit csak azért várt, mert újra láthatja majd Hoonie-t.

Boldogan számolgatta a csillagokat, míg el nem altatta a tücsökciripelés.

Mivel nem az ágyában az ébresztő mellett aludt el nem ébredt fel időben. Ugyan nővére, ki felkelt a rendőrszirénát utánzó izére, de nem találta öccsét a házban és nem tudta, hogy hol keresse későn találta meg őt.

Lekéste a gépet.

Az értekezlet pedig lassan elkezdődött.

Már megint késni fogok…

Kiseop átugrott a korláton és átrohant az úton.

Hallotta a dudák harsogtak utána és idegbajos sofőrök átkozták a ’mai fiatalokat’, az öngyilkos hajlamú barmokat és egyesek különféle testrészeiket ajánlgatták figyelmébe…

S mire három autó fékezett csikorogva már a szemben lévő korlátott is átugrotta. Embertömegbe érkezett; s tovább rohant.

Okvetlenül meg kell érkeznem…

Végig száguldott a hosszú sétáló utcán majd a sarkon befordulva lefutott a lépcsőn. Az embereket arrébb taszigálva csúszott be az épp ajtaját záró járműbe.

A taxisok is csak ma sztrájkolhatnak. Sose máskor, de ma… az igen.

Két megállóval később kicsapódott a kocsiból, és ahogy felért a felszínre már előtte magasodott a tér legextravagánsabb épülete.

Fel sem pillantva szaladt be, közben egy Ciao!-t dobott a portásnak. S már a lifttel suhant felfelé. Egyedül volt a fülkében hisz mindenki már egybe gyűlt egy nagy teremben.

Remélem, megint az ötösben leszünk.

Szinte berontott az ajtón, de amit meglátott egy szempillanat alatt megfosztotta az eddig őt hajtó energiától, pörgéstől, de még az idegességtől. Kiseop vitorláiból kifogták a szelet, miközben bámult, mint borjú az újkapura.

Azt kívánta bárcsak ne emlékezett volna a teremszámra; bárcsak ezt a járatot is lekéste volna; bárcsak… inkább ütötte volna el egy száguldó autós; bárcsak…

Nem akart hinni a szemének. Nem, nem és nem.

NEM!

Amikor belépett egyből a hosszú asztal mögött nyíló erkélyen összefonódó párt látta meg.

Hoon volt egy ismeretlen lánnyal: semmire és senkire sem tekintettel falták egymást.

Ellentétes érzések ostromolták meg a következő sorrendben: hitetlenkedés, hányinger, őrjítő féltékenység, majd a mindenét elöntő fehéren vakító harag. Végül a harag maradt meg benne.

Mérges volt magára, mert ok nélkül túlságosan előre tekintett és magától értetődőnek vett valamit.

Egy kapcsolatot mikor az korántsem volt letisztázva.

S dühös volt Hoon-ra is.

Hogy mer megcsókolni valakit rajtam kívül?

Nem-nem Kiseop. Rázta mega fejét, mint aki sokkot kapott, talán így is volt.

Hogy mer szórakozni velem? Igaz, hogy én támadtam le, de akkor miért mondta azt, hogy nekem írta a Vallomást?

Én ezt nem értem! Tényleg nem! De ezért akkor is meg fog valaki fizetni… Az a ribanc. (Épp szétváltak és Saya gonoszan rávigyorgott, majd valamit Hoon fülébe súgott. Kiseop még méretekre tőlük is látta, hogy Hoon összerázkódott.)

Kiseop gondolatait és szemét Kevin és Soohyun szakította el a látványtól.

FOUNDED LOVE

(Figyelmeztetéseket lásd ez első résznél. Rating nagyon lightos:12)

Part II. A titkárnők mindig mindent tudnak, vagy mégsem? (vagy mégis?)

- Na Kiseop! Hoon-t mennyire kellet a földről összekaparni?

Nos emberünket kicsit érte váratlanul kérdés. Értelmesen nyilatkozni, öt perccel azután hogy átélte legvadítóbb csókját a vágyott pasival hát, nos… az agya még mindig szivacskánt funkcionált.

- Ööö Hooon? – kérdezte zombi arccal.

- Mi az Kiseop? Kissé átvedlettél agyi nullába, nincs igazam?

- Tényleg hapsikám, csak nem sikerült végre befűznöd Minát?

- S mi ez a gyűrött hacuka? – záporoztak a többiek kérdései.

- Dehogyis! Még csak az kéne ki is nyírna az Öreg, ha rákattannék a titkárnőjére. – tért magához - Egyszerűen csak feldobott, hogy milyen szuper számokat hozott össze Hoon. Ja, amúgy szerintem nem haragszik. – válaszolt arra a lelkesedésre gondolva, ahogy a másik tapadt rá.

- Oké akkor siessünk! Szóval, amíg nem voltál úgy gondoltuk, hogy…

/Pár emelettel lejjebb egy raktárban/

Megcsókolt! Megcsókolt engem Kiseop! Istenem köszönöm!

Hoon kisompolygott a raktárból és hazafelé indult.

Mikor hazatért egy hűsítő zuhanyt vett és bezuhant az ágyba.

Arcán egy átszellemült mosollyal aludt el.

/Hétfőn/

A Guru az íróasztal mögött szigorú ábrázatával nézte a fiukat. A következő látkép tárult elé:

Kevin Eli vállára hajtva fejét aludt, Eli buksija a kanapé párnája hátra döntve. Másik oldalán AJ feje az ölében landolt már rég. Dongho elnyúlt az asztalon Soohyun pedig Dongho hátára dőlt. A kanapé szélére szorulva Hoon és Kiseop szunyált. Hoon teljesen Kiseoppnak dőlt, Kiseop pedig Hoont átkarolva fejét annak buksiján pihentette. Nos, az elmúlt negyvennyolc óra intenzív munka és az elmúlt hetek teljesen nullára redukálta srácok energia tartalékát. Egyszerűen kidőltek.

Mina sietett be a dupla szárnyú ajtón: - Uram meg hoztam a kávéját.

- Köszönöm, kérem, tegye le ide.

Mina a Főnökhöz sietett és lepakolta a tálcát, majd felszolgálta a szokásos feketét.

- Uram nem gondolja, hogy adhatna nekik egy kis szabadságot?

- Kérem, a saját munkájával foglalkozzon. Most elmehet… és hozza végre azt a kávét!

Mina nehézségek árán, de visszatartotta a kikívánkozó vigyort majd távozott.

Amint az ajtó bezáródott a Nagy Főnök ordítani kezdett:

- Ez mindennek a ne továbbja: hogy mernek itt disznólkodni?! Nálatok léhább és hasztalan és lusta és...

A folyóson sétafikálók összerezzentek egy pillanatra, de amint rájöttek, hogy csak egy szokásos „megbeszélés” a Nagy főnök és a U-kiss között tovább bandukoltak.

Mikor a banda két órával később kijött az irodából teljesen életkedvtelenül épp szembe jött velük Mina.

- Szia Minácska most nincs kedvünk…

- Jaj hát csak nem vettétek komolyan az Öreget? Hisz ugyan ti nem látattok, de amikor bevittem neki a kávét totál meg volt hatva attól, hogy egy hétvége alatt megcsináltátok azt, amit más pártfogoltjai egy hóna alatt csinálnak meg.

- Minácska te nem látsz a szemedtől? Az Főnök egy érzéketlen…

- AJ! S ti is sose halljam meg még egyszer, hogy nem megfelelően szóltok az Öregről! Ti nem láttátok sem

- Nektek nem mondta el, de mikor találkoztatok vele azon a szórakozóhelyen tudta, hogy még hozzá sem fogatok a munkához. Tisztában volt azzal is milyen nehéz körülmények szakadtak rátok a sorozatos felkérések és a vízi katasztrófa után.

S mielőtt hívnátok a dili dokit elmondom, hogy nem háborodtam meg! Tudjátok mit mondott miután kitöltöttem neki a feketét? Hogy mit ácsorgok ott, vigyem már a kávéját! – jelentette ki Mina úgy, mint most aztán mindent megmagyarázott. Szegény a fiuk arcáról ezzel szemben a teljes sötétség jelent meg. Mina arcáról egy pillanatra eltűnt a vigyor, ahogy látta, hogy csak Dongho és Kevin érti, bosszúsan felsóhajtott – Ti tényleg nem értitek. Volt egyetlen egyszer is olyan, hogy valami nem kerülte el a Főnök figyelmét? Soha semmi igaz? Semmi. Mégis kávéért küld, mikor ott gőzölög előtte már egy?

- Tény, hogy figyelmetlen volt, de nem lehet, hogy pont azért, mert veszettül kihoztuk a sodrából? – AJ az örök kötekedő, s Soohyun mint, aki nem hisz a csodákban rábólint.

- Szóval nem hisztek nekem. Hát köszönöm szépen, ennyit ér nektek több éves kapcsolatunk. Ti férfiak annyira érzéketlenek vagytok néha, máskor meg a földről kell titeket felnyalni egy kis csalódás miatt. Komolyan nem értem. Na, ezt én nem fogom soha megérteni, hogy…

- Jójójó elhiszük, elhiszük. Csak olyan hihetetlen! – Húzódott szégyenlős mosolyra Hoon szája.

- Rendben szóval most már megnyugodhattok és mehetek haza pihenni. Eli, AJ a lakásotok újra a régi, úgyhogy ti se aggódjatok!

- És Yaungi hogy van? – kérdezte Eli.

- Kutya baja. – nevettek, már ezen a gyenge szóviccen is röhögtek a megkönnyebbüléstől – S most ne is lássalak titeket egy hétig itt. Pihenjetek és élvezzétek a sztárok életét. – küldte végül haza őket Minácska.

/Kedd/

Mindenki meg szokta ünnepelni a sikereit. A U-KISS pedig aztán tudott ünnepelni, de még nem is akárhogy!

Világraszóló tivornyát rendeztek Soohyun hatalmas kétemeletes házában. Az örökségül kapott háza csillogott a szinte visszataszító gazdagságtól. Aranyozott bútorok, kilincsek, csillárok, macska almos.

De részegembert nem köti le túlzottan a környezete, hát még a fiukat, akik már túl voltak azon a lépcsőfokon, hogy „részegség”. Bár megfelelő szót még nem találta ki rá. Az ismerőseik ezt csak „ukissállapotként” emlegették, de a ők ezt sértőnek ítélték, így a kérdés továbbra is maradt megoldatlan.

Csak ők voltak a banda meg Kevin, Eli és Soohyun barátnője illetve az a két csaj, akiket AJ és Dongho kapott fel az előző megállóban: egy sztriptíz bárban.

A két szerelmes főhősünk, mint CsipkeHoon és a Kiseop herceg kerülgetvén a forró kását nem szedtek alkalmi ágytorna partnereket, de egymáshoz sem közeledtek.

Valahogy a többiek előtt – a világ szeme láttára – nem tűntek olyan pofon egyszerűnek az érzelmeik és totyogó párkapcsolatuk. hisz erről még nem is beszélhettek, csak egy csók – egy észtvesztően csábító ugyan – de csak egy csók volt.

Nem tudták, hogy a másik ugyanígy érez. Nem tudták, hogy mit tegyenek. Nem tudtak ők semmit.

S ne is kelljen erre a bizonytalanságra gondolniuk átváltottak kacsába és addig vedeltek míg be nem aludtak: egymás mellett, egy kanapén.

Hajnalban Kiseop arra ébredt, hogy veszettül fáj a háta az egészségtelen póztól és hogy valami teljesen rátekeredetett. Amint a csipáitól megtisztította a látását rájött: a „valami” inkább valaki – az ő Hoon-ja.

Sajnos a „póz” valóban sanyargatta pár testrészét így nem bírt tovább így maradni, de egy pillanatig elgyönyörködött a hozzá bújó fiúban. Homlokon puszilta – mire Hoon elmosolyodott álmában.

Uh, remélem velem álmodsz Nyuszikám. Pillantott az oldalát böködő keménységre, majd végül lefejtette magáról a karokat és lábakat. Hoon morgott és nyöszörgött, ellenvetését kifejezve.

Kiseop elvigyorodott s kézfejének hátával még egy utolsót simított a kedvelt arcon. Ránézett az aranyozott faliórára ahol a kismutató valamivel a kilences után, míg a nagy valamivel előtte fénylett.

Megropogtatta vállát és haza slattyogott. Még hajnali tíz sem volt mikor becsukta maga mögött a bejárati ajtót.

Mint valami bizarr ébresztő úgy keltette fel Hoont a távoli ajtócsukódás.

Mintha Kiseop mellettem lett volna. Mintha vele álmodtam volna vagy az tényleg megtörtént?! De hát hogyan, mikor, nem is…

Nos amint megérezte hátsója sajgását arca hulla fehérré majd egy pillanattal később pipacs színűvé vált.

Ez nem lehet igaz. Végre meg kaptam álmaim pasiját és én nem emlékszem semmire csupán pár foszlányra, plusz van egy érzékeny seggem. Ez. Komolyan. Fasza…

Feltápászkodott és próbálta elfogadható állapotba hozni a ruháját – nem sok, mondhatni nulla eséllyel.

De hát még ha csont részeg is voltam sose adtam magam oda senkinek ilyen egyszerűen. Sose engedtem, hogy egyből… Vagy ennyire szerelmes lennék? Esetleg… nem az nem lehet. Kiseop nem olyan, mégis néha nagyn makacs tud lenni és ő sem volt, hú de józan. Mit higgyek?

Megdörzsölte halántékát.

Nem tudok gondolkodni túlságosan fáj a fejem. Menjünk haza Bunny…

Szokatlanul gyorsan hazaért vagy az is lehet, hogy kótyagosságában másként érzékelte az idő múlását. Kilépett a cipőből és felfelé settenkedett a lépcsőn, nem akarván megzavarni a házbeliek nyugalmát, mikor meghallotta apja frusztrált és elkeseredett hangját a falakon át – elég hangos volt; s rájött, hogy tök felesleges óvatoskodni.

- Esküvő a ti korotokban? Végig gondoltátok ezt? Mit fognak mondani a többiek? A nagymama? De mégis apa: gondoltad ezt? – ezt hallva Hoon vigyorogva ment a hang után.

- Aranyos vagy fiam, de még mindig én vagyok az apád és nem értem mi szüksége van ennek a számonkérésnek. – hallatszott Nagyapa szórakozott hangja, majd meg is látta őket a nappaliban. Lecövekelt az ajtóban és élvezte a show-t.

- Apa te ezt nem érted mit fognak hinni a hivatalban, hogy…

- MinHo ezt nem akarom meghallani. Nem azért mondtam el neked és a feleségednek (Nagyapa már sose fogja megszokni anyát), mert ez egy megoldatlan probléma, egy meghozatlan döntés lenne. Ezzel ellentétben nyugodtam gratulálhatnál nekem, ahelyett hogy zsörtölődől. Én se álltam annak idején a boldogságod útjába – sóhajtott nagyot – Ami pedig az imádott munkádat illeti, nem fogja azokat érdekelni, hogy én mit teszek. Őket az érdekli: te mit teszel.

- Én gratulálok neked Nagyapa. Inhjon – mosolygott melegen az idős párra. Mindketten megőszültek már az évek folyamán, de annyira illetek egymáshoz örökös jókedvűk és hatalmas szívükkel. A nő, Inhjon akit először nem akart elismerni mára jó barátjává vált. Tényleg örült nekik.

Mindenki az ajtó felé fordult.

- Szóval néha még téged is látni fiatalember? – kérdezte az anyja– De hess innen neked ebbe nincs beleszólásod.

- Igenis anya – forgatta meg szemeit, majd apjához fordult – Add fel apa. Nagyapa olyan, mint én. Ha valamit a fejébe vett azt nem fogja feladni. Sokkal többre mész, ha belemész az egészbe, majd úgy alakítod az eseményeket, ahogy neked tetszik. – majd mikor látta, hogy apja mérgesen összevonja szemöldökét és szólásra nyitja száját, látványosan ledöbbent – Jaj apu ne haragudj biztos lelőttem a terved. Nem akartam semmit se elrontani. Én már itt se vagyok. – s ezzel vigyorogva feliszkolt a lépcsőn.

Szülei „Hoon” kiáltásától és a friss (?) jegyesek kacagásától vízhangzott a ház.

Becsapta a szobája ajtaját, ledobálta magáról a ruhákat, majd gondolatait még mindig a lenti eseményeken pörgetve elment lezuhanyozni. Végül fürdőköpenyben belezuhant az ágyba és elaludt.

A következő két és fél hétben nem találkoztak, mert Kiseop vidékre utazott a családjához.

Hoon többször is megpróbálta felhívni, de a szolgáltató szerint megszűnt ez a szám.

Soohyuntól tudta meg, hogy Kiseop új telefont vele új kártyát is vett magának. A számot viszont senkinek sem mondta el. E-mailben tudták meg azt is hogy elutazott. A neki küldöttekre viszont nem válaszolt.

A banda nem aggódott túlságosan, hisz mindenkinek jár a pihenés.

Hoont ez első pár napban megőrjítette a tudatlanság – nem emlékezett egy ponton túl semmire abból az estéből. Segített az esküvői előkészületekben. Apja mintha megfogadta volna a taktikát; nagyapjáék meg mint két első szerelmes turbékoltak a girlandok között; mindenki elfoglalt volt így nem vették észre, hogy a szokásos „pattogás” és jókedv hiányzik Hoonból.

Az első hétvége után – miután a házaspár elutazott nászútra – már depresszió alsó bugyrait taposta.

Hamar átment búslakodásból (Hát ennyire nem vagyok jó senkinek?), haragba (Kiadtam a szívem neki, de velem senki se szórakozhat!), majd a teljes lemondásba (Ha nem keresel, nem érdekel, mi van velem. Engem sem fogsz érdekelni.).

Úgy döntött, hogy őt még Kiseop sem fogja hülyére venni és inkább megszakít vele minden olyan kapcsolatot, ami egy kicsiben is túlmutat a banda ügyein.

Sokat találkozott Sayával. Kiöntötte neki a lelkét és megértésre talált. Végül belement a csajszi azon lélekemelő ötletébe, hogy egy kicsit meg kéne leckéztetni Casanova Kiseopot…

FOUNDED LOVE

”Fandom”: U-KISS

Cím: Founded Love (Megtalált szerelem)

Figyelmeztetés:- Durva beszéd, erotikus tartalom. A történet yaoi vagyis fiú x fiú szerelemről szól, akiben ez hányingert vagy egyéb gyomorbántalmakat kelt kérem, keressen más olvasni valót. Én szóltam.

Párosítás: Hoon x Kiseop

Korhatár: későbbiekben 18 most, hmm… 14.

És itt nektek pár cukiság így elöljáróban. Nem mindegyik srácot így jelenítem meg, de van, akit igen. ^^

Jó szórakozást és nem meg kövezni…

Founded Love

Part I. – Bonyodalmas a dalszerzők élete, avagy The First Kiss

Összegyűlt a banda hogy összedobják a következő slágerüket. A kiadó ugyan két hónapot adott nekik, de ők elbuliztak belőle másfelet, mert úgy gondolták, hogy egy hét alatt simán össze tudnak hozni egy számot.

Sajnos a sorozatos balszerencse az útjukat állta.

Első sorscsapás: valahol mindig van csőtörés ez tény, de hogy a víz ilyen szinten elárassza AJ és Eli lakását- a két szerencsétlen egy utcában lakik - arra még biztos nem volt példa. S ugyan a pénzhiány nem állja útjukat a felújításban azonban hülye az, aki a munkásembert magára hagyja – már pedig ők nem azok – így naphosszat felügyelősdit játszanak. (kettő mínusz)

Második csapás: Mint minden médiával kapcsolatos munka, de alapjában véve minden munka vonz magához pár jogi procedúrát, adóbevallás satöbbi, amit néha napján az embernek helyre kell pofoznia különben, jön az állam bácsi és jól megnézheti magát - így nekik is van ilyenjük. Mivel Soohyun volt ebben a legjobb – vagyis ő tudott a legjobban odafigyelni az ügyvéd bácsi maszlagjára úgy, hogy még is értse, és ne csesszen el semmit így a többiek egybehangzóan rá hagyták a dolgot (– Soohyun ellenkezésére fittyet sem hányva…).

Harmadik: A fiúk ugyan imádják a rajongókat a fellépéseket és a népszerűségükkel járó összes „rosszat” de van, hogy nem épp a megfelelő időpontra kapják a felkéréseket. Hisz ha az elmúlt két hónapban épp hogy jött egy-egy telefoncsörr most pedig két hétre úgy betáblázták őket, hogy volt mikor napi három jelenésük lett volna az egész csapattal néha egy időben más helyen. Megoldásként jött Hoon, Kevin, Kiseop és Dongho akik között felosztották a melókat, de még néha így is kifárasztva a fiúkat (és az őket követő sminkeseket). /Most komolyan mintha lenne egy egyesülete a Tv csatornáknak, újságíróknak és rádióknak ami eldöntené hogy akkor a most következő hetekben a U-KISSt vesszük címlapra azután a SuJut majd az SNSD azután menő lesz PSY és így tovább … Mondjátok, nincs igazam? – fakadt ki Kevin egyszer./

Végső csapásként az igazgatóval futottak össze előző hétvégén egy bárban és megköszönte nekik hogy ilyen hamar – a hatáidő előtt egy héttel – készen vannak a demóval és hogy milyen büszke rájuk. Aztán ahogy feltűnt-eltűnt. A fiúk meg álltak és félig- vagy teljesen részegen azon merengtek honnan veszi az öreg hogy ők készen vannak is bármivel, míg kövi nap le nem esett nekik, hogy azzal nem tagadták le ott azon nyomban már az sem lehetséges hogy bevessék a U-KISS kiskutyaszemek fegyvert és kitolják az időpontot. /Hogy lehet az, hogy pont itt találkozunk vele, ha? Seoulban több tízezer éjszakai bár található, hogy a francba lehet az, hogy pont itt?! – Soohyun/

Szóval a csapat bajban volt és rohadt ideges. Nem volt mit tenni a banda felmentette Hoont a szereplések alól (vagyis hát bekötötték AJ szemét, megforgatták és a srác a négy „szabad” emberből Hoonra bökött, amit igazságos kiválasztásnak gondoltak), azzal a feltétellel hogy péntekre megírja a U-KISS következő sikerdalát.

S hát itt a péntek, mikor meghallgatják Hoont és ítéletet mondjanak felette – remélhetőleg egy gyors okét, hogy utána már csak egy hiperszuper stúdió felvételt kell nyélbe ütniük a hétvégén, s hétfőn már lazán a Nagy Főnök vagy más néven az Öreg, asztalán lehet a CD. Ez volt a terv.

Szóval ezek után nem volt meglepő, ha a hetes fogat minden tagját majd szétvetette a frász, és az sem volt már különös, ha a mindig higgadt Kevin vagy Kiseop is kifakadt a nagy nyomás alatt. Arra azonban kíváncsiak voltak Hoon hogyan tud ilyen nyugodt maradni. Nos, ő tudta egy jó kis meditáció a tali előtt sikerült idegroncsból visszavedleni egy ’álnyugodt’ állapotba, ami ugyan nem volt túl stabil, de reménykedni mert, hogy egy ideig még azért kitart…

Hát akkor halljuk mit alkotott Hoon:

- Mindig is vágytalak, hogy ne tehetném? De nem tehettem soha semmit, mert te nem vagy olyan mocskos, mint én. Elvesztem a józan eszem, ha csak rád gondolok. De vallomást nem tehetek.

Hogy élhetek így tovább, mond?

Adj, egy jelet kérlek vagy mond meg, hogy tűnjek el végleg. Tűnjek el. Tűnjek el végleg.

Hát nem érted édes én csak érted élek. Mindennapjainkban egy másra mosolygunk, de te szinte észre se veszel. Itt vagy mellettem, megérinthetnélek. Mégis oly távol vagy tőlem, hogy el nem érlek.

Vallomást nem tehetek, de hogy élhetek így tovább, mond?

Adj, egy jelet kérlek vagy mond meg, hogy tűnjek el végleg. Tűnjek el. Tűnjek el végleg.

Hoon befejezte a szavalást majd állt és reménykedve várta a barátai pozitív válaszát. Bár leginkább csak egy valakiére lett volna kíváncsi…

De az váratott magára. Majd a mosoly úgy hervadt le az arcáról, ahogy rájött nem a műve sikere miatt nem jutnak szóhoz.

- Hát ez ritka szar volt. – szólalt meg AJ.

- Ja, haver mi ütött beléd? – tátogott Kevin is, majd a megszokott idióta vigyorra húzta száját – Csak nem tett benned valami javíthatatlant hogy a múltkori csaj dobott téged? Nem szoktad még meg?

De, te hülye! Főleg hogy Saya nem is a csajom. Vajon mikor fog nekik leesni, hogy ugyanazzal a lánnyal látnak mindig együtt? Csupán csak a stílust, a konyaklencsét és a parókákat cseréli három-négynaponta…

- Hoon édes remélem ezt csak poénnak szántad és csiribú-csiribá előállsz egy másikkal. Ugye nem ezen kotlottál egy hétig? -

Hát, köszi! De igen ezen és tudjátok mit ez volt a legjobb abból az ezervalahányból, ami papírgalacsinként végezte csak, hogy mesterévé váljak a szobán át szemetesbe kosár nevű klasszikusnak. Csak is…

- Öh, bocsi srácok. Azt hittem tetszeni fog. – védekezik Hoon. Legalább az, akinek igazából írtam nem szólta le…

- Ezt nem gondolhattad komolyan. Komolyan csak ezt írtad? – kérdezte Kiseop kétkedve.

…eddig.

Hoon kétségbeesetten megrázza a fejét. Miért nem tetszik neked kedvesem? Bár valóban hogyan is gondolhattam, hogy megértesz majd… A francba veled akkor.

- Írjatok újat akkor, ha nem tetszik, de tőlem ez volt a max…- motyogja Hoon maga elé, bár lélekben máshol jár, így csak akkor fogja fel mit is mondott, mikor AJn már kitört AZ öt perc.

- Írjunk újat? Te meg vagy húzatva! Igaz hogy holnapután már a kiadó asztalán kell lennie a demónak de, írjunk újat hát ez jó…

Dongho, Kevin és Seopie helyetted is átvette a szerepléseket a TV-ben, Soohyun a jogigurukkal tartott egész héten megbeszéléseket, hogy befejezzék az elszalasztott jogi macerákat. Én pedig még a sarki boltba se mertem kidugni az orrom nehogy azok a balfácánok össze ne kenjék az függönyöket, így kénytelen voltam neten rendelni kaját minden nap. Fogadok, hogy Eli se volt másképp főleg hogy Yaungi is belelépett egy szögbe és őt is ápolnia kellett. De teee?! – emelte fel a hangját AJ, amire felnézett Hoon s egyben körbetekintett a szobán is. Soohyun épp aludt, ami nem volt meglepő hisz reggeltől mostanáig (este hét) az ügyvédekkel volt tárgyalása, de szerencsére egy jó darabig nem kell többet ilyenek miatt aggódniuk. Eli duzzogva csücsült az egyik fotelban, mert nem nyert a mai TVs játékban, míg Kevin és Dongho kissé ijedt arccal nézték hol AJ-t hol őt magát. Az ő Kiseopja az ablaknál állt és az üvegtükröződésében őt szuggerálta – Hoon szíve nagyot dobbant s máskor még félt volna, hogy ezt a többiek is meghallják, de épp AJ hangján kívül mást lehetetlen volt füleikkel befogadni.

- Nyuszikám te másra sem vagy jó csak hogy követhetetlen rekordot állíts fel a lustálkodás és az olcsó, gagyi konzolos játékok kivégzésében…- és így hadarta tovább drága hirtelen haragú AJ-énk, miközben Hoon - aki érezte, hogy benne is megy fel a pumpa, hisz ő szerzett munkásgárdát mindkét srácnak amellett, hogy ő hozta össze az épp hogy ugyan, de követhető fellépések napi rendjét. Még hogy olcsó és gagyi! Tudod is te AJ, hogy egy-egy régiségért mit meg nem kell alkudni a többi gyűjtővel. Pedig tudhatná hisz ő meg akciófigurákat gyűjt, ahogy Kevin szemüvegeket, Eli meg piercingeket… Huh. Aszem szükségem van egy jeges finomságra, hogy lehiggadjak, ők pedig fellelkesüljenek a másik két szerzeményemen. Ha már ez még neki sem tetszett…na Bunny. Zúzzunk.

Lehajolt átvetette táskáját a válla fölött, elő két kottázott dalszöveget, az asztalra lökte, s míg AJ nagy levegőt vett a folytatáshoz ő így szólt:

- Valóban hittem tetszeni fog ez is azonban, az már biztos, hogy ezek be fognak jönni nektek. S ha ezek után úgy gondoljátok, hogy mégis jó vagyok, valami másra a seggmeresztésen kívül csak szóljatok. Na csá. – szólt majd egy ajtócsapódás múlva a többiek már csak a hűlt helyére bámultak. Még Soohyun is, aki édesdeden végig szunyálta AJt azonban a nagy DURR-ra már ő is felriadt.

A fiúk előszörre fel nem fogva hogy megbántották barátjukat csak annyit fogtak fel hogy még nincsen minden veszve és a kottákra vetették magukat.

Dongho és Kevin került ki győztesen majd egy gyors kő-papír-olló és Kevin állt először a szoba közepén található mini porondra. Egyből énekelni kezdett és ugyan volt egy két baki hisz először látta a papírost másodszorra már a többiekkel harsogta a refrént:

I my me mine subete kakete egaku ai no sign
Sono hitomi no oku ni hamarikomu to nukedase nai

Tada ima ni oborete hanashitaku nai konomama

Kimi wo daite nemuru
This is forbidden love

Nem volt csoda hogy a lelkesedés egyből a tetőfokára hágott, ahogy belegondoltak van még egy ilyen tök jó.

Gyorsan felpakolták Donghót is a porondra ő pedig nevetve teljesítette a többiek követelését és énekelni kezdett, hasonlóan itt is csak először dalolta egyedül a refrént:

I do believe believe
Nan neoreul mideo believe believe
Arajwo nae jinshimi nae ma-eumi
Keojishi anin geo-seul mideojwo

I do believe you you you

I do believe you you you

I do believe you you you
Keojishi anin geo-seul mideojwo

Nos, a siker osztatlan volt ahogy a remény, hogy nem csak egy dalt fognak tudni felmutatni akkor ha ügyesek lesznek teljesen fellelkesítette a bandát. Ugráltak, táncoltak együtt énekelték felválta vagy összekutyulva a két dalt.

Majd hirtelen zuhant a csend a szobára ahogy tudatosult bennük leginkább AJben, hogy Hoon írta ezeket.

Szegény Hoon – kezdték, de megakadtak, ahogy rájöttek mind a hatan egyszerre szólaltak meg – bocsánatot kéne – újabb zavart tekintetek – tőle. – s szégyenlősen néztek össze mennyire egyre jár az agyuk.

- Megyek bocsánatáért esedezni.– indult AJ az ajtóhoz.

- Hagyd rám, AJ. – állította meg Kiseop.

- Nehogy már Seoppie hisz én kiabáltam vele igazságtalanul! – hitetlenkedett AJ.

- Mondom, hogy hagyd csak rám. Mára haza küldöm hisz most csak nekünk van dolgunk a dalokkal. Holnap olyan nyolckor a stúdiónál igaz?

- Igen, az oké, de Kiseop…- Állítaná meg még mindig AJ a másikat azonban Kiseop már ki is surrant az ajtón.

AJ megrázta a fejét és vissza a cammogott a többiekhez hogy felosszák a dalszöveget egymás között megpróbálva nem kisajátítani azokat a sorokat amiket Hoon magának jelölt be.

Kiseop végigrohant a kiadó folyosóin a büfé felé, tudva Hoon mikor letört mindig egy kehely fagyira pályázik.

Megnyomta a liften a megfelelő gombot – tizenkét emelettel lejjebb - és elmerengett.

Mikor kábé félórával ezelőtt meghallotta azokat a sorokat úgy érezte Hoon hozzá csak ő hozzá szól, azonban ebben még most sem lehetett biztos, hisz semmi nem utalt arra, hogy az ő Bunnieja is úgy érezne, mint ő.

Mégis mikor pillantásuk a találkozott az éjszaka egén, az ablaküvegen megszűnt létezni körötte a tér és az idő csak a csillogást látta. A tükröződő fényt a vágyott lény szemében.

Kérlek, Istenem add, hogy igazam legyen, és ne vágjam el magam nála. Kérlek. Kérlekkérlekkérlek…

Kiszállt a liftből és látta, hogy Hoon épp feláll egy üres fagyis kelyhet hagyva az asztalon. Hősünk mindent egy lapra feltéve és nem foglalkozva őt követő meglepett pillantásokat, mint egy ősember mikor meglátta AZ ASSZONYT rohant Hoonhoz és ragadta meg csuklójánál fogva.

- Héé! Ne rángass, hallod? – próbált Hoon kiszabadulni az őt vasmarokkal tartó Kiseop kezéből ám már csak arra lett figyelmes, hogy berántották a takarítók egyik raktárába. Majd csuklójánál fogva és a neki dőlő Kiseop által a falhoz szorítva találta magát.

Szemei döbbenetről és hitetlenkedéstől csillogtak, ahogy felfogta, hogy pont Ő szorítja ily erősen a falhoz. A vér az ágyékába tódult. De még jobban megdöbbent mikor egy hasonló… khm keménységet érzett a combjához nyomulni.

- Mi…- kérdezett volna azonban Kiseop ajkai az övére tapadtak. Szemei kerekre tágultak a döbbenettől, majd boldogan simult hozzá Kiseophoz szabad kezével pedig a másik tarkójához kapott.

Kiseop kihasználta a meglepetés adta lehetőséget illetve, hogy ne szálljon inába a bátorsága: egyre hevesebben szinte fulladásig csókolta Hoont. Lassan meglazította a szorítását Hoon csuklóján, de el nem engedte. Másik kezével a srác csípőjét fogta meg, majd ahogy érezte, hogy Hoon hozzádől a fenekére csúsztatta azt és még közelebb húzta magához. Egyszerre nyögtek bele a csókba, ahogy ágyékuk egymáshoz dörzsölődött.

A hangeffekt és a hirtelen intenzív érzések kidöbbentették őket a kábulatból.

Hoon elkapta ajkait és lehajtotta fejét, míg Kiseop hirtelen hátralépett és végre elengedte Hoon csuklóját. Aki azt kívánta bár ne tette volna.

- M-mi volt ez? – Hoon hangja rekedtesnek hatott a kis raktárban fellépő csöndben.

Kiseop megköszörülte a torkát és nyugalmat erőltetett magára.

- Csak bocsánatot akartam kérni tőled. Nem volt szép, amiket AJ a fejedhez vágott, de én se állította le őt úgy hogy én is ugyanolyan bűnös vagyok mint ő. Ezen kívül nekem tetszett az a Vallomás is, amit te olvastál fel azonban csalódtam, hogy…- nem tudta befejezni a mondatott, mert Hoon közbevágott.

Ne! Nem akarom hallani, hisz…

- Neked írtam! Kiseop…- csúsztak ki a szavak öntudatlanul is megduzzadt ajkain.

Kiseopnak ezek a szavak elmondhatatlanul jól estek és már csak azt vette észre, hogy egy ostoba vigyorra húzódik a szája.

- Köszönöm Édes akkor a vallomást is. Ma szabad estét beszéltünk neked, de holnap nyolcra gyere, hogy megcsináljuk a felvételeket.

Egy újabb ám ezúttal egy lágy csókot adott, mely olyan finom és leheletnyi volt akár a tavaszi fuvallat, majd kislisszolt a raktárból. Csupa felkiáltó jelekben és értelmetlen kurjongatásokban gondolkozva (Igen! Igenigenigen! Köszönöm Istenem! Azt hiszem, gyakrabban fordulok hozzád. Igen ő is engem! Igen!) Miközben a lift felé igyekezett, hogy mihamarabb azokat a dalokat énekelhesse a többiekkel, amiket Ő írt.

Hoon miután az újabb döbbenettől nem tudott Kiseop után szólni egy darabig még állt ott teljesen ledermedve.

Felkapott egy kék szőrös felmosóizét csakhogy legyen mivel körbekeringeni a mini helyiséget.

- IGEN! – hallatszott egy rohadt hangos kiáltás és a folyosón járó emberek meghökkenve bámultak az ajtóra. Majd egy csattanás ahogy Hoon felborult egy felmosó vödörben. Aztán fojtott hangú káromkodás hallatszott, ahogy hapsikánk ráébredt igencsak beütötte a lábát. És az emberek tovább sétáltak. Pedig állhattak és csodálhatták volna tovább az alaktalan hangokat, hisz ezek egy csodás szerelem kezdetét ígérték.

Igen néha egyszerűen elsétálunk a varázslat mellett. Hát nem borzasztó?